


A tejallergia az ételallergia egy fajtája, ami a tehéntej laktalbumin vagy kazein alkotóelemei elleni IgE-típusú immunválasz.
A tejallergia tehát feltételezi azt, hogy az ebben szenvedő alanynak kerülni kell a tejmentes ételeket vagyis tejmentes diétával kell élnie. Én azt szoktam mondani ilyenkor az agyon rémült szülőknek (felnőttenek egyaránt), hogy: Kérem, van élet a tej után....
Megijedni nem kell egyetlen szülőnek sem és a gyermekek irányában is egyfajta játékos életmódváltásként érdemes tálalni a tejmentes diétát.
Szoktam ajánlani a rajzolásos módszert, ahol lerajzoljuk közösen a kisgyereket a lap közepére még a nevét is aláírhatjuk és köré rajzoljuk azokat az ételeket , amiket ezentúl is fogyaszthat (pl: banán, alma, narancs, paradicsom….) majd egy másik lapra ugyanúgy a kisgyereket középre és a nem fogyasztható ételeket pirossal áthúzva szintén köré. Ha van kézügyességünk akár ki is vághatjuk a formákat és játékosan alkalomról alkalomra újra egymás köré helyezhetjük az ehető és a nem ehető ételeket. Játéknak is jó és a gyerekek is sokkal hamarabb megtanulják. A gyerekek nagyon intelligensek, hamar megtanulják mit lehet és mit nem….ettől nem kell tartanunk.
Kreativitást folyamatosan gyakorolni kell a tejallergiában szenvedő gyermek szüleinek. Mivel a gyermekük nem fogyaszthat tehéntejet ezért azt helyettesíteni kell bizonyos ételek elkészítésekor.
Helyettesítő termékek:
TEJ helyett fogyasztható:
· Rizstej (házilag is előállítható vagy bioboltban is beszerezhető- a kettőnek nem ugyanolyan az íze- a házi szerintem finomabb)
· Zabtej (bioboltban beszerezhető, házilag is elkészíthető)
· Kölestej (bioboltban beszerezhető)
· Szójatej (ha nem áll fenn szójaallergia is, boltban beszerezhető JOYA)
· Mandulatej (házi készítés)
· Diótej (házi készítés)
A tej elkészítésére vásárolható egy ún. növényi tejkészítő berendezés is. Az ára elég borsos, de aki úgy érzi nagyon kevés az ideje, nem tud a konyhában bíbelődni, annak érdemes ilyet vásárolni (Beszerezhető: www.egeszseges-elet.hu oldalon, a neve: Soyabella).
TEJFÖL helyett fogyasztható:
· Mandulatejföl (házi készítés)
· Szójatejföl (bioboltban beszerezhető)
· Rizstejföl (házi készítés)
MAJONÉZ helyett fogyasztható:
· Babonéz (vegán majonéz fehér babból, házi készítéssel)
· Rizs majonéz (bioboltokban beszerezhető)
JOGHURT helyett fogyasztható:
· Mandulatejből készült joghurt gyümölcs és méz hozzáadásával (házi készítés)
· Szójajoghurt (többféle ízben van készen a boltban JOYA néven)
TEJSZÍN és TEJSZÍNHAB helyett fogyasztható:
· Zabtejszín (bioboltban beszerezhető)
· Rizstejszín (bioboltban beszerezhető)
· Szója tejszínhab (bioboltban beszerezhető)
VAJ helyett fogyasztható:
· Kölesvaj (házi készítés)
· Barnarizs-mandulavaj (házi készítés)
· Szójamargarin (házi készítés)
· Kukoricavaj (házi készítés)
· Csicseriborsóvaj (házi készítés)
· Bio margarin (bioboltban beszerezhető, de figyelem szója van benne-szójaérzékenyeknek nem fogyasztható!)
· Bio napraforgóvaj (bioboltban beszerezhető, gyártó: Rapunzel)
· Bio olívabogyó vaj (bioboltban beszerezhető, gyártó: Rapunzel)
· Zöldségpásétomok (lencse, bab, padlizsán…)
Házi készítésű alapreceptek
Házi készítéssel nagyon sok pénzt és időt megspórolhatunk magunknak valamint az elfogyasztható mennyiséget is tudjuk befolyásolni (nem kerül kidobásra semmi). A lenti receptek Bokor Katalin: Életreceptek-ételreceptek című könyvéből származnak és az élet is írt hozzá néhány tapasztalatnyi sort.
Mandulatej készítése:10 dkg mandula, 1 liter víz, két evőkanál méz
Egy fazékban vizet forralunk, a mandulát beletesszük, egy percig főzzük. Leszűrés után héjától megtisztítjuk és beletesszük egy turmixgépbe és homogén állagúra turmixoljuk. Egy nagy teaszűrőn (sűrű szövésű szűrő) átszűrjük majd mézzel édesítjük ( csecsemők esetén kérjük ki orvosunk tanácsát, hogy mivel édesítsünk). És máris kész a finom mandulatej, amiből már bármit készíthetünk. ( Csak összehasonlításként álljon itt: 100gramm mandula tartalmaz 238 mg calciumot, míg a tehéntej 120 mg-ot, )
Mandulajoghurt
A fenti mandulatejünkből vegyünk ki annyit, amennyiből joghurtot kívánunk készíteni, majd forraljuk fel lassú tűzön. Amikor forr a tej, keverjünk bele vízzel simára kevert étkezési keményítőt addig az állagig, amíg egy jó tejföl állagot el nem érünk. Ezután töltsük kis joghurtos poharakba ( ami üvegből készült és rázárható teteje van), tegyünk bele bármilyen gyümölcslekvárt vagy szezongyümölcsöt, esetleg a színe miatt egy kis házi gyümölcsszörpöt és máris kész a mandulajoghurtunk. Helyezzük hűtőbe hűlésig.
Mandulatejes „Danette”A meglévő mandulatejünket forraljuk fel a gyümölcsjoghurt eljárása szerint és tegyük ugyanúgy bele a kukoricakeményítőt (lásd mandulajoghurt receptje). Ha kész a natúr mandulajoghurtunk, akkor tegyünk bele kakaóport ( akár Holland, akár édesített kakaóport), kicsit édesítsünk utána a gyerek ízlésének megfelelően és tegyük üvegpoharainkba. Helyezzük be a hűtőbe dermedésig. Minden kisgyerek nagyon szereti.
Barnarizstej10dkg barnarizs, 5 dl víz a főzéshez, késhegynyi só, majd 1,2 liter víz a turmixoláshoz, 8 dkg méz, 2 dkg kókuszreszelék.
A rizst a sóval teljesen puhára főzzük, hogy „száraz” legyen (ha előre beáztatjuk kevesebb ideig kell főzni). Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a mézet, a vízzel jól kiturmixoljuk, átszűrjük a teaszűrőn és tálalhatjuk is. Leszűrés után lehet a mandulatejjel is keverni.
Diótej10dkg dió, 1 liter víz, két evőkanál méz
A jól megmosott és lecsurgatott diót vízzel kiturmixoljuk, majd hozzáadjuk a mézet ( a méz mennyisége a család ízlésének megfelelően csökkenthető vagy növelhető). Nagy teaszűrőn átszűrjük. A diótejet nem forraljuk, nem főzzük, nyersen érdemes fogyasztani, mert nagyon magas a fehérje-foszfor-kálcium aránya és ezek a főzés során eltűnnének.
Babonéz (majonéz fehér babból, amely tej- és szójamentes)
1 doboz fehérbab konzerv (30 dkg-os )
3 – 4 evőkanál friss citromlé avagy ízlés szerint
½ teáskanál tengeri só
½ teáskanál mustár
¼ csésze napraforgó olaj + néhány evőkanál olíva ( ezt mixelés közben látszik mennyi kell )
Az olaj kivételével tegyünk mindent a turmixba / botmixer poharába, kapcsoljuk be a gépet, keverjük krémesre a masszát és apránként adjuk hozzá az olajat. Mixeljük folyamatosan, majd amikor úgy ítéljük, hogy elég homogén, abbahagyhatjuk. Ízesíteni, kóstolgatni kell folyamatsoan és a család ízlésének megfelelően érdemes tálalni ( tehető bele még bors, több mustár vagy kevesebb, ízlés kérdése ).
15dkg csicseriborsó, 1 kiskanál só, 3 cikkely megtört fokhagyma, 3 levél babérlevél, 1,5 dl olaj, 2 evőkanál kukoricakeményítő, víz
A borsót a sóval, fokhagymával, babérlevéllel jó puhára megfőzzük, közben egy pohárban a kukoricakeményítőt 3 evőkanál vízzel elkeverjük. A borsót (babérlevél nélkül) kiturmixoljuk, visszatesszük a tűzre és a keményítőt belekeverjük, majd 2-3 percig összefőzzük.
1 kis doboz kukoricakonzerv, 1 dl olaj, 2 evőkanál fehér liszt, fél kiskanál só
A kukoricát kissé megpároljuk, hozzáadjuk a többi anyagot és kiturmixoljuk homogén állagúra. Szendvicsek készítésénél zöldpaprikával, paradicsommal díszíthetjük.
Számtalan lehetőség áll fenn a tehéntej pótlására. Kérem Önöket tájékozódjanak ennek megfelelően, olvassanak el minden boltban vásárolt termék hátoldalát, összetevőit, E-számait.
Feketéné Bokor Katalin: Életreceptek ételreceptek ( rengeteg recept, benne a fent látható növényi tejek receptjei is. Nagyon hasznos, jól használható könyv. Vegán= kizárólag növényi alapanyagokból))
Napfényes Élet Alapítvány: Gabonaételek (szépen illusztrált nagyon jó receptek. Vegán.)
Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények ( finom receptek csak növényi alapanyagokból ízlésesen illusztrált képekkel. Ajándéknak is nagyszerű. Vegán)
Napfényes Élet Alapítvány: Napfényes receptek I., II., III. (3 kötet rengeteg recepttel. Vegán)
Oltalom Alapítvány: Legyen néktek eledelül (5 kötet szépen sorrendben a reggeli müzliktől egészen a leveseken át a zöldséges egytálételekig. Nagyon hasznos könyv. Vegán.)
Kissné Farkas Erika : Allergiás gyermek táplálása nyáron ( és van még 3 kötete: tavasszal, ősszel és télen címmel) Ez a könyv tej-és tojásallergiásoknak összeállított étrendeket tartalmaz.
Táplálékallergia Adatbank (innen kinyomtatható részletesen melyek azok az élelmiszerek, amelyek biztonsággal ehetők tejallergiások számára) www.taplalekallergia.hu
Léttudatos Konyha (egy tejallergiás gyerekeket nevelő anyuka blogja, tele receptekkel. Vegán) www.lettudatoskonyha.blogspot.com
Tejallergiát összegyűjtő linklap www.tejallergia.lap.hu
Gyerekkori tejallergia blog (sok hasznos tanáccsal) www.tejallergia.blog.hu
Tejmentes élet blog (szintén egy anyuka blogja, jó tanácsokkal, tippekkel) www.tejmentes.blogspot.com
Ha bárkinek, bármilyen kérdése van: elakad, kérdezne vagyis segítségre van szüksége, hívjon minket, írjon e-mailt, keressen kapcsolatot velünk. Szívesen segítünk.
- mv -

Bizonyára sokan meglepődnek amikor a szójaallergiáról hallanak, hiszen azt gondoljuk, hogy azt mi nem fogyasztunk olyan mennyiségben, amely zavaró allergiás tüneteket okozhat. Sajnos mai civilizált társadalmunk igen sok szóját fogyaszt, csak nem tud róla…mint ahogyan más esetekben is, sokan a fejüket homokba dugva várják el mindenféle gyógyszerektől, kenőcsöktől a gyógyulást.
De a Természet csodás, a gyógyulás bennünk van…csak ismerni kell a saját (vagy gyermekünk) szervezetét, annak jelzéseit és olyan terápiás szakembereket kell keresnünk, akik szaktudásukkal és a modern alternatív medicina minden eszközével segítségünkre lehetnek.
Hangsúlyozom: SEGÍTSÉGÜNKRE LEHETNEK. Nem segíthetnek, ha mi nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy szervezetünket a gyógyulás útjára tereljük.
Ha az allergiát vesszük most számon, akkor itt azt jelenti: ki kell iktatni az allergént a szervezetből.
Aki szójaallergiában szenved, ne vegyen magához szóját. Ennyire egyszerű…és mégsem. Mert bizony körültekintést kíván a dolog, méghozzá nem is kicsit. Ugyanis majdnem minden feldolgozott élelmiszer tartalmaz szóját valamilyen formában. Nézzük át együtt a betegség tüneteit, okait és a terápiát. Ha egy embernek tudtam segíteni ezzel, már érdemes volt…
A táplálékallergiák közé tartozó szójaallergia oka, hogy a szervezet emésztőrendszere a szójában található két fehérjét - a glicinint és a conglicint - nem képes megfelelően lebontani. Felnőttkorban kialakuló úgynevezett elsődleges szójaallergiát ritkábban diagnosztizálnak, csecsemőknél és gyermekeknél azonban már gyakoribb a jelenség.
A legtöbb gyermek 5-8 éves koráig kinövi, de egyeseknél megmaradhat hosszabb távon is. A növénnyel szembeni allergia kialakulhat önmagában vagy tejallergiát követően is: a folyamatosan elterjedő szójafogyasztás hatására napjainkban emelkedik a szójaérzékenyek száma.
A szójaallergia megjelenését előidézheti örökletes hajlam: a túlzott immunreakció kialakulásának kockázata nő, ha az egyik vagy mindkét szülő szójaallergiában szenved.
Egyes emberek a javasolt adagnál rendszeresen nagyobb mennyiségben tervezik étrendjükbe a szójából készült ételeket és italokat, ami szintén allergia kialakulásához vezethet. Az anyatejes táplálás 6 hónapos kor alatti elhagyása és idegen fehérjékkel, például szója vagy tejfehérjékkel történő pótlása ugyancsak kedvez az allergiás reakció megjelenésének. A csecsemők bélhámrendszere még éretlen és nagyobb áteresztőképességű, mint a felnőtteké, immunrendszerük pedig szintén fejletlenebb, így ők fokozottan ki vannak téve az allergiás megbetegedések kockázatának.
Tünetei: bőrkiütés, állandó hasmenés és haspuffadás, hányás, étvágytalanság, tüsszögés, hörghurut, súlyosabb esetekben pedig akár asztma is kialakulhat. Ritkábban alvászavar, nyugtalanság és fejfájás kíséri a szójaallergia megjelenését. Ezen tünetek bármelyikének tartós megjelenése vagy ritmikusan visszatérő volta enged következtetni a szójaallergiára. Ezért aki ilyen tüneteket vél felfedezni magán vagy kisgyermekén, keresse fel háziorvosát, gyermekorvosát vagy egy terápiás szakembert.
Szójaallergiában nem fogyasztható élelmiszerek
- Szójabab és szójakészítmények: szójaszósz, szójapörkölt, szójafehérjéből készült termékek (texturált szójafehérje-termékek). Szójaliszt, szójakocka, szójadara, szójatej, tofu (szójatúró), szójajoghurt, szójatejszín és hab, szójajoghurt (yogu), miszo, tamari. A hidegen préselt szójaolaj is tartalmazhat kis mennyiségben fehérjét, ezért ennek fogyasztása sem javasolt.
-Szójalecitin (E322) és szójafehérjét tartalmazó élelmiszerek: húskészítmények (virsli, krinolin, bizonyos szalámik, kolbászok, sonkák, stb.), margarinok, burgonyapüré por, pudingporok, rágógumi, fagylaltporok, csokoládék, nugátok, karamella, majonéz, cukrászati lisztes áruk, porított tejkészítmények, kétszersültek, ostyák. A mélyhűtött, előre panírozott húskészítményekben, vagdaltakban is lehet szója. A táplálék- kiegészítőkben és a fehérjekészítményekben szintén nagyobb mennyiségben fordul elő, ritkábban pedig egyes gyógyhatású készítmények és gyógyszerek is tartalmazhatnak szóját. Ajánlott, hogy vásárlás vagy a termék elfogyasztása előtt mindig olvassuk el az áruk címkéjét.
Az élelmiszeripar szóját vagy tejport használ fel a töltelékes élelmiszerek gyártása során is, ezért sok esetben nehéz kiválasztani a szójaallergiások számára is fogyasztható árukat.
A Táplálékallergia és Intolerancia Adatbank, a www.taplalekallergia.hu minden évben megjelenteti a szójaallergiások által is jól használható kiadványát, amelyből megfelelően tájékozódhatunk az egyes élelmiszerek szójatartalmát illetően. Az adatbázis a garantáltan szójamentes termékek listáját is tartalmazza: ezeknek az élelmiszereknek az előállítása során garantáltan nem kerülnek szójaeredetű anyagok a termékekbe, így ezek biztonsággal fogyaszthatók.
Gyakorlati tapasztalatként mondhatom, hogy remekül lehet kezelni a szójaallergiát. Kiváló ételeket lehet így is fogyasztani, de mindenképpen körültekintéssel.
Sajnos ebben az esetben nem megengedhető az útszéli étteremben evés, a sarki fagylaltozóban való nyalogatás és a helyi pékségben való kenyérvásárlás sem. De egy kis gyakorlattal ezek kezelhetők.
Gyakorlati tapasztalatok (azok a kérdések, amik 10/10-szer előkerülnekJ)
A porélesztőkkel, sütőporokkal is vigyázzunk, azokban is előfordul!! Olvassuk el alaposan az összetevőit. A lisztekkel is vannak fenntartásaim. Én személy szerint két dologban hiszek: az egyik a BIO minősítésű lisztek, a másik az elektromos házimalom ( annyit őröl az ember, amennyire szüksége van és csak olyan alapanyagot, amiből dolgozni szeretne, ebben véletlenül sem fog nyomokban szóját találni).
4. Nem létezik bolti kenyér szójamentes kivitelben?
A bolti kenyerekben nem mindenhol tüntetik fel a teljes összetevőket. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol csak az van írva, hogy „adalékanyagok”, abban sajnos van szójalecitin.
Megoldás: házi kenyér. Nem olyan ördöngős, csak úgy néz ki. A kenyérsütőgépes kenyérreceptem a Biobolt/Olvasnivaló/Mindennapi kenyerünk!? alatt szerepel.
Aki teljes kiőrlésű kenyeret szeretne sütni, annak is nemsokára felkerül az újabb recept. Kalácsot is lehet sütni gépben is, de az igazi a fonott. Hamarosan készítünk olyat is és annak is fent lesz a receptje.
Egyébként a Piszkei Öko termékek megbízhatóak ebből a szempontból és az Allergia Adatbank-ban feltüntetett termékek is. A baj ezekkel, hogy nem mindig érhetőek el. Ezért érdemesebb szerintem rutint szerezni a házi kenyérkészítésben is. A házi kenyér illatának egyébként sincs semmihez fogható hangulata.
5. Keresztallergia létezik a szójával?
Létezik keresztallergén is természetesen. A szója keresztallergiát mutathat a zöldborsó, fehérbab, földimogyoró, lencse, sárgaborsó növényekkel. Mindenképpen hagyatkozzunk orvosunk álláspontjára ezen élelmiszerek fogyasztását illetően.
6. És a személyes kedvencem: De hát ezt a diétát képtelenség betartani!!!!
Idézem magam: a képtelenség az nem itt kezdődik…a képtelenség akkor kezdődik, amikor majd 10-15 év múlva megkérdezi a gyermekünk, hogy az irritábilis bélszindrómája vagy a Chron-betegsége (és akkor még az enyhébb betegségeket említettem) nem lehet-e összefüggésbe valami gyerekkori bajával.
Nos: ekkor legyen képes az ember a gyereke szemébe nézni és hallgatni mélyen arról amiről ő tudott, csak lusta/fáradt/hanyag/nemtörődöm, kvázi: KÉPTELEN volt valami olyan egyszerű nyitott mondat megoldására, amit már elemi első osztályban megoldanak a kisgyermekek.
Nevesül: 1 alma+1 alma= 2 alma, de 1 alma+ 1 szójabab nem adható össze, mert nem azonos minőséget adnánk össze…ugye milyen egyszerű???
És még egy utolsó memento: a gyerekek nem tudnak választani…nincs meg a lehetőségük (nem tudnak olvasni). Mi pedig ANYÁK vagyunk csupa nagybetűvel. Azért lettünk ANYÁK, hogy a gyermekeinket tisztességgel, egészségben felneveljük. Nem másért. Ez is nagyon egyszerű…ugye?
Ha kérdésetek merülne fel, segítségre van szükségetek vagy csak egyszerűen elakadtatok valahol: írjatok nekünk, hívjatok minket. Szívesen állunk rendelkezésre.
-mv-
Felhasznált irodalom:
Nógrádi Katalin dietetikus írásai a táplálékallergiáról
Az allergiás keresztreakció ( www.pollenidex.hu )
Táplálékintolerancia Adatbank ( www.taplalekallergia.hu )
Aki finom almás pitét szeretne enni, olvasson tovább. Kizárólag jóllakottak kattintsanak ide, mert képet is mellékeltem:-))Meg kell vallanom plágiumot követek el...a vád azért nem túl súlyos, mert családon belüli. Ott meg ugye minden vád elsimítható...legalábbis a mienkben. Ez a recept és a fotó is húgom keze munkáját dícsérik...ő a nagy cukrász a családban.
Íme a recept ("biosított" verzióban):
Omlós BIO almás pite
Hozzávalók a tésztához:
50 dkg BIO tönköly fehérliszt (pl: Biopont)
1 csomag borkő sütőpor (pl: Lecker's)
csipet só
15 dkg barna nádcukor (pl: Rapunzel)
15 dkg vaj vagy margarin (vagy pálmazsír)
2 BIO tojás sárgája
1-2 evőkanál BIO tejföl
A töltelékhez:
1,5 kg BIO alma
4-5 evőkanál BIO barna nádcukor (pl: Biopont)
2 csomag BIO vaníliás cukor (pl: Lecker's)
1 evőkanál zsemlemorzsa
1/2 kávéskanál bio őrölt fahéj (Pl: Sonnentor)
A kenéshez:
2 BIO tojásfehérje
Jó étvágyat kívánunk ( a Hústéti Nyuszinak is hagyjatok:-))
-mv-
Nos, az úgy kezdődött, hogy nagyon fájt az epém…gondolom ezzel nem én vagyok egyedül ebben az országban, pedig én akkor már stabilan nem ettem húst egy ideje, ennek nyomán zsírosat sem, szóval érthetetlen volt a dolog számomra és a környezetem számára is.Természetesen elmentem kivizsgálásra, ahol a szokásos tortúrán átestem. Majd annyit tudtak megállapítani, hogy megtört egy kicsit az epevezetékem valószínűleg a szülések eredményeként ( ezt azóta sem értem, hogyan tud megtörni egy epevezeték…mindegy is), vagyis kerüljem az epét bántó ételeket. Ne egyek zsírosat, fűszereset…szóval okosabb nem lettem, viszont elszúrtam egy csomó időt sorban állással.
Dühös voltam, viszont a helyzet nem javult. Szedtem én mentacseppeket, ittam mentateát, amik átmenetileg enyhülést hoztak, de nem akart javulni tartósan a helyzet.
Nos…ekkor botlottam bele a testgyertyába. Véletlenül...mármint ha hiszünk a véletlenekben. Azóta megrögzött gyertyahasználóvá váltam... de nemcsak én, hanem a lányaim isJ
Hogyan hat a gyertya?
A gyertyának az összetételéből és a formájából eredő hatása van. Meggyújtás után megfigyelhetjük, hogy a tölcsér belsejében lefelé száll a füst, ez a bőr pórusain keresztül beviszi a hatóanyagot, valamint felmelegíti a sejtek közötti térben lévő folyadékot.
A gyertya formájából eredően vákuumszívó hatása is van, amely a légneművé vált „fölösleget” visszaszippantja és ez az üledék kicsapódik a gyertya falára.
A hőhatás kapcsán intenzívebbé válik a vér-és nyirokkeringés, fokozódik a kapillárisok átjárhatósága. Ezáltal a sejtek több oxigénhez jutnak valamint a salaktalanítási- és méregtelenítési folyamatok is felgyorsulnak.
A hőhatás megváltoztatja sejtjeink rezgésszámát is, valamint bőrünk érző receptorai „veszik az információt” és az agyba eljuttatva azt, érkezik egy inger válasz, amely elindítja az öngyógyító folyamatokat. Ez a folyamat a harmóniát állítja vissza a szervezetünkben.
Hogyan kell használni?
Mint a fenti képen látható van a gyertyának egy szélesebb szája és egy vékonyabb szája,. A szélesebb száját meggyújtjuk, a vékonyabb száját a problémás testrészre helyezzük. És nyugodtan, szépen ellazulva várjuk, hogy leégjen a gyertyán jelölt vonalig.
Természetesen az elején ajánlom, hogy segítő személy végezze a gyertyázást rajtunk, de a gyakorlat előrehaladtával mi is elvégezhetjük ezt olyan esetekben magunkon, amikor nem tudunk senkit megkérni a segítő szerepre.
Itt szeretném megjegyezni, hogy érdemes mindenképpen első használatnál egy tájékoztató füzetet venni, amelyben részletesen leírják hogyan kell használni a gyertyát, milyen esetekben alkalmazható a leghatékonyabban és hogy pontosan hova kell helyezni.
A gyertyázás nagyon jól alkalmazható az alábbi esetekben:
- gyulladásos folyamatok enyhítésére
-sebgyógyulás elősegítésére (ilyenkor a seb melletti ép területre kell helyezni a gyertyát)
-ciszták kezelésre ( mellben, petefészek esetén)
-emésztési bántalmak esetén
-ízületi- és reumatikus panaszok esetén
- feszültségoldásra
- nőgyógyászati- és prosztata panaszok kezelésére
A kezelést addig érdemes folytatni, amíg javulást nem tapasztalunk. Nincs mennyiségi korlát az elégethető gyertyák számát illetően, mivel nincs mellékhatásuk. Ha az első elégetése után jobban érezzük magunkat, fájdalmunk enyhült, de azt érezzük, hogy de jó lenne még egy ilyen kezelés, akkor hallgassunk magunkra. Égessünk el még egy gyertyát. Amikor feledésbe merül a gyertya vagyis nem „vágyódunk” utána, akkor beindult az öngyógyító folyamat.
Higgyünk magunkban és a bennünk rejlő gyógyító erőben, hiszen az a szervezet, ami képes magát megbetegíteni, az képes magát meggyógyítani is!
Ha kérdésed van a cikkel kapcsolatban vagy elakadtál valahol, szívesen segítünk. Hívj minket vagy írj e-mailt.
Felhasznált irodalom:
A fül-és testgyertya gyakorlati alkalmazásánal lehetőségei (Nap-Fény)
- mv-
A kenyér gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta, az újkorban alapvető néptáplálék. Némileg különböző formában ugyan, de a világ minden részén fogyasztják- tartja a Wikipédia.
Nekem pedig mindig egyfajta kényszerem volt, hogy egyek egy jó KENYERET, csupa nagybetűvel. Nem azt a bolti verziót, amibe már szerintem liszt is csak elvétve van, inkább csak az emulgeálószerek és az állományjavítók tartják össze. Már ameddig összetartja, mert másnapra mindig elemeire hullik és még pirítósnak, sőt bundás kenyérnek sem jó, mert elvágni sem tudod anélkül, hogy ne essen atomjaira.
Szóval történt egyszer, hogy én elhatároztam KENYERET sütök. A történettel senkit nem akarok untatni, legyen elég, hogy majd 2 évembe telt, mire sikerült egy olyan igazit sütnöm, amit stabilan mindennap tudok reprodukálni, kvázi: megvan a receptje.
Sajnos én is abba a hibába estem sokáig, amibe drága jó nagymamám esett mindig. Recept nincs kislányom, csak úgy teszem bele a lisztet meg a vizet, amíg fel nem veszi a tészta. Nos ez egy kezdőnek meglehetősen kevés iránymutatás. Szóval elkezdtem gyűjteni recepteket, próbálgatni, ebből is egy kicsit, abból még több kell…és a vége egy KENYÉR lett!
Megosztom veletek, hogy ne vegye senkinek kedvét a kenyérsütési sikertelenség. Mert, ha van kenyérsütő géped, liszted, vized, sód és porélesztőd no meg 3 órád... friss kenyered lehet…nem is akármilyen.
A kenyérrecept ( laktózérzékenyek, vegánok is fogyaszthatják).
· 4 dl langyos víz (ha teljes kiőrlésű lisztből készül a kenyerünk, akkor még több kell)
· 1 evőkanál tökmagolaj+ 2 evőkanál kukoricacsíraolaj
· 600 grammnyi liszt (én bio tönköly fehérlisztet szoktam keverni bio Graham liszttel vagy bio teljes kiőrlésű tönkölyliszttel 400:200 arányban, de ezen lehet módosítani, ahogyan szereted. Ha fehér kenyér párti vagy, mehet teljesen fehér lisztből is, a lényeg, hogy tönköly fehér liszt legyen és lehetőleg BIO minősítésű)
· 1+3/4 kis mérőkanál porélesztő
· 2 kis mérőkanál só
· egy csipetnyi barna nádcukor
· magok (bármilyen: lenmag, napraforgómag - amit szívesen fogyaszt a család, a lényeg itt is a megfelelő minőségű mag fogyasztása)
Nálam az 1.programon kell sütni és sötét barnításra teszem, akkor lesz szép színe.
Javaslom, hogy mikor elkezdi keverni a géped a tésztát, kukkants be néha a kémlelőnyíláson. Ha nagyon száraznak látod, vagy nem elég homogénnek, tegyél hozzá egy kis vizet (2-3 evőkanállal) és figyeld tovább milyen az állaga. Ha túl folyósnak látod a tésztát, tegyél bele még lisztet – értelemszerűen.
Jó étvágyat és sok jó, egészséges kenyeret kívánok.
-mv-
Itt elsősorban az allergiás légúti betegségekkel küzdő embereknek kívánok összefoglalást nyújtani, de ajánlom mindenkinek ezt a cikket, aki bármilyen allergiás megbetegedésben szenved.
Az allergiás légúti betegségek oki terápiáját a környezet allergénmentesítése jelenti. Ez konkrétan egy allergiás számára azt jelenti, hogy a panaszokat kiváltó allergént (poratka, háziállat, penészgomba…) a beteg környezetéből ki kell „iktatni”.
Először is kicsit utópisztikusan hangzik az, hogy „ Na, gyerekek, gyertek kiírtjuk a házipor atkáinkat…” Nekem olyan armageddonos fennhangja van ennek a kijelentésnek és sajnos azt kell mondjam, hogy a poratka végleges kiírtása egy lakásból sem sokkal egyszerűbb mint Bruce Willis képében megmenteni a Földet.
Hiszen a poratka kicsi, láthatatlan és olyan helyen telepszik meg szívesen, ahol az ember fia is. Vagyis: főleg az ágyban és annak környékén. Ennek megfelelően különös figyelmet kell fordítani a hálószoba és a fekhely atkamentesítésére.
Kereskedelmi forgalomban kaphatók kimondottan atkamentes ágymatracok, ágyneműhuzatok (Figyelem! Kizárólag olyan ágyneműhuzatokat és anginokat vásároljunk, amik 60C-on vagy afelett moshatók!)
Amit nagyon fontos még tudni, hogy az allergén az atka ürülékében lévő fehérje. Ennek belélegzése vagy bőrrel való találkozása váltja ki az allergiás reakciót.
A házipor atka fő tápláléka az ember elhalt hámsejtje, ami naponta kb.1,5 gramm. Ez a mennyiség kb. egymillió atka napi tápláléka.
Az atkák a 17-25 C közötti hőmérsékletet kedvelik. -20C alatt és +55 C felett elpusztulnak, ezért azok a textíliák, amik feltehetően fertőzöttek, érdemes 60C-on mosógépben kimosni vagy kisebb textíliák (pl: kispárna) esetén a fagyasztószekrény kiürített polcára helyezni 2-3 órára (Én a villanysütőmbe is be szoktam tenni a kölespárnámat 2 órára 55-60 C-ra).
Tehát ha az ágyneműn túl vagyunk, jöhetnek az ágyhuzatok, ágytakarók, lepedők, plédek ugyanilyen eljárással. Javaslom: használjunk 100% pamut termékeket. Könnyebben moshatók magas hőfokon és a színtartásuk is jobb, nem mennek össze.
És igen ilyenkor merül fel a kérdés, hogy mivel mossunk? És az én "egészségtudatos" válaszom: hát ne A…lel és ne P….lel és még sorolhatnám a többi mosószert, amiket nem bántani akarok, csak szeretném egyértelművé tenni, hogy nem allergiásoknak való (még ha Sensitive felirat van rajta, akkor sem!).
Jó hírem viszont, hogy van alternatíva!
Több is: olcsóbb és drágább, kényelmesebb és munkásabb is, de a lényeg, hogy van! Léteznek ún. neutrális mosószerek, amit kifejezetten allergiásoknak fejlesztettek ki ( a bioboltba megtaláljátok) . Itt jelezném, hogy ne várjunk tőle hihetetlen virágillatot. Ugyanis mint a neve takarja: semleges. Ez a termékcsalád (merthogy létezik belőle kézmosó folyékony szappan, sima szappan…) nem tartalmaz illatanyagokat, színező- és töltőanyagokat, szintetikus összetevőket, enzimeket. Kizárólag növényi tenzideket használnak az előállítása során. Ez a kicsit költségesebb megoldás.
Én jó megoldásnak tartom még (saját – nem orvosilag alátámasztott – eredményeim alapján) a mosószappant. Minden boltban kapható, de lehet szerezni igazi színszappant is, amiben egyáltalán nincsenek káros anyagok.
Mi lereszeljük ( erre a célra vásárolt nagylyukú sajtreszelőnkön) és annyi mennyiséget rakunk bele a mosógép dobjába, mintha mosóport tennénk bele. A helyzet még javítható illetve olcsósítható a mosószóda használatával (beszerezhető: Ökoszolgálat Alapítvány).
Öblítés: TISZTA VÍZ.
Mielőtt bárki megkérdezné: puha a ruha. Tényleg. Az illatról lehet gondoskodni némi illóolaj hozzáadásával, de allergiásoknak ezt sem ajánlom.
Azonban nem elég az ágyneműket tisztán tartani, ha a matracban remekül érzik magukat az atkák. Így arra is külön figyelmet kell fordítani, hogy a matracot rendszeresen mélytisztítsuk, szellőztessük. Ha lehetőségünk van, vásároljunk allergént át nem eresztő matracot.
Ha már az ágyunkban megszüntettük az atka fészket, következhet a takarítás. A hálószoba lehetőleg minden felületéről tüntessük el a szőnyeget, bútorszövettel bevont tárgyakat. Porszívózásnál ügyeljünk arra, hogy olyan porszívónk legyen, ami hatásos szűrővel rendelkezik és nem a felszívott por kerül újra vissza a légtérbe.
Takarításnál, portörlésnél húzzunk maszkot ( festékboltban, háztartási boltban kapható), tárjuk ki jól az ablakokat!
Fontos, hogy csak olyan tisztítószereket alkalmazzunk allergiás környezetében, amelyek további allergiát nem váltanak ki.
Az ökotisztítószerek mind nagyon hatékony, jól használható termékek. Nagy részük olyan koncentrátum, amelyet több hónap alatt alig bírok elhasználni, pedig én „nagyfogyasztó” vagyok tisztítószer téren. Érdemes őket kipróbálni, nem kell havonta több tíz-húsz terméket összevásárolni, hogy tisztán tartsuk a környezetünket. Nálunk van mosószappan, egy ablakpucoló, egy WC-gél, egy általános felülettisztítószer, egy mosogatószer és egy vízkőoldó. Ennyi. Ezzel mindent megoldok. No…azért van itthon mindig szódabikarbóna, citrom és ecet. Az ősi trükkök.
A háziállat kérdés nagyon kényes, hiszen az ember nem azért fogadta maga mellé, hogy utána eldobja. Viszont, ha allergia merült fel, akkor azért figyelembe kell venni a következőket: a háziállatok széklete, vizelete potenciálisan allergizáló fehérjeforrás. Ezek a fehérjék olyan kicsik, hogy nagyon sok ideig tudnak lebegni a levegőben. Macskák esetén kimutatták, hogy allergénje „ragadós”, képes megtapadni falakon, bútorokon, ruhákon.
Vagyis sajnos az egyetlen sikeres allergén kiküszöbölés: az állat eltávolítása a lakásból vagy- ha ez képtelenség -legalább a hálószobából
Az állat eltávolítása utáni alapos nagytakarítást követően is csak 1-2 hónap után várható siker az allergia tekintetében.
Az alapos nagytakarítás feltétele az allergének kiküszöbölésének. Azt azonban mindenképpen hasznos tudni minden allergiásnak, hogy betegségében létezik egy ún. primer allergia. Vagyis: lehet, hogy portakára is allergiás meg bizonyos pollenekre és még a lisztre is érzékeny a vizsgált személy, de ebből kizárólag egy , ami az ő fő betegsége. Úgy tartják, hogy ennek az egynek (gyökér-probléma) a gyógyítása az egész test gyógyulását hozza.
Döntsünk felelősen! Keressünk olyan orvosokat, terápiás szakembereket, akik holisztikusan közelítenek meg minket! Járj utána, olvass, tájékozódj! Mindenkinek van választása! Neked is a saját döntésed és felelősséged mivel gyógyítanak és kire bízod magad.
Ha bármilyen kérdésed van a cikkel kapcsolatban vagy elakadtál valahol, jusson eszedbe a telefonszámunk vagy e-mail címünk, szívesen segítünk.
-mv-
A különbség ezek között az emberek között az, hogy van, akinek tünetei vannak (súlyos vagy kevésbé súlyos) és van akinek olyan minimális tünete van, hogy szinte észre sem veszi a változást.
Sokat hallottunk TV-ben, rádióban, sajtóban, hogy az allergia és az immunrendszer kölcsönhatásban vannak egymással. Egyszerűbben fogalmazva: akinek jó ( vagyis megfelelően működik) az immunrendszere, annak kevesebb az esélye az allergiára azzal az emberrel szemben, akinek gyenge az immunrendszere.
De mire is lehet allergiás az ember? Sajnos azt kell mondjuk: majdnem mindenre. Ezeket az anyagokat allergéneknek nevezzük, vagyis amik allergiás reakciókat váltanak ki. Lehet valaki allergiás például a méhcsípésre vagy az állati szőrökre vagy a pollenekre, de az élelmiszer-allergiások száma is igen nagy (pl: tejcukor-érzékenység, lisztérzékenység, tojásallergia, szója-allergia…stb). Felsorolásszerűen még néhány allergén:
· Penészgombák
· Különböző gyógyszerek
· Kozmetikumok összetevői
· Mosószerek
· Festékek
· Édesítőszerek
Hogy is néz ki egy allergiás? Milyen tünetei vannak? ( Itt jegyezzük meg, hogy nagyon sok, régóta fennálló betegség hátterében az allergia áll.)
ü Bőrtünetek: bőrgyulladások, viszketés, bőrpír, csalánkiütés…
ü Szemkörnyéki tünetek: viszketés, maró-szúró szemváladék, krónikus kötőhártya-gyulladás…
ü Fültájéki elváltozások: fül környéki bőrterület gyulladása, állandóan visszatérő középfülgyulladás, fülkürthurut…
ü Légúti betegségek: szénanátha, visszatérő melléküreg-gyulladások, állandó rekedtség, krákogás, gyermekeknél kruppos, pszeudokruppos tünetek, asztmatikus betegségek
Itt most az élelmiszer-allergiákról fogok írni a teljesség igénye nélkül és későbbi cikkekben folytatom a többi allergiát érintő területtel.
Az élelmiszer-allergiával kapcsolatosan néhány tényező, amire mindenki figyelmét szeretném felhívni.
Néhány könyv:
Tóth Gábor: Allergia-és Candida-kalauz
Dr.Polgár Marianne: Gyermekkori táplálékallergiák
Váradi Tibor: Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai 1.kötet
Táplálékallergia-és Intolerancia Adatbank (füzetecskék)
Szegedi Andrea: A gyernekkori bőrallergia
Linda Gamlin: Az allergia
Ezt a cikkek szándékaim szerint még folytatom az alábbi kapcsolódó témákkal:
Ø Az allergia kezelése, gyógyítása a természet patikája segítségével.
Ø Az allergiamentes otthon megteremtése
Ø Az allergiás étrend kialakítása. Néhány allergiás recept kedvcsinálónak.
Ha kérdésed merülne fel a témával kapcsolatban, írj nekünk a bionatura@bionatura.hu címre.
Tóth Gábor: Allergia-és Candida-kalauz
Váradi Tibor: Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai 1.kötet
-mv-