

Nos, az úgy kezdődött, hogy nagyon fájt az epém…gondolom ezzel nem én vagyok egyedül ebben az országban, pedig én akkor már stabilan nem ettem húst egy ideje, ennek nyomán zsírosat sem, szóval érthetetlen volt a dolog számomra és a környezetem számára is.Természetesen elmentem kivizsgálásra, ahol a szokásos tortúrán átestem. Majd annyit tudtak megállapítani, hogy megtört egy kicsit az epevezetékem valószínűleg a szülések eredményeként ( ezt azóta sem értem, hogyan tud megtörni egy epevezeték…mindegy is), vagyis kerüljem az epét bántó ételeket. Ne egyek zsírosat, fűszereset…szóval okosabb nem lettem, viszont elszúrtam egy csomó időt sorban állással.
Dühös voltam, viszont a helyzet nem javult. Szedtem én mentacseppeket, ittam mentateát, amik átmenetileg enyhülést hoztak, de nem akart javulni tartósan a helyzet.
Nos…ekkor botlottam bele a testgyertyába. Véletlenül...mármint ha hiszünk a véletlenekben. Azóta megrögzött gyertyahasználóvá váltam... de nemcsak én, hanem a lányaim isJ
Hogyan hat a gyertya?
A gyertyának az összetételéből és a formájából eredő hatása van. Meggyújtás után megfigyelhetjük, hogy a tölcsér belsejében lefelé száll a füst, ez a bőr pórusain keresztül beviszi a hatóanyagot, valamint felmelegíti a sejtek közötti térben lévő folyadékot.
A gyertya formájából eredően vákuumszívó hatása is van, amely a légneművé vált „fölösleget” visszaszippantja és ez az üledék kicsapódik a gyertya falára.
A hőhatás kapcsán intenzívebbé válik a vér-és nyirokkeringés, fokozódik a kapillárisok átjárhatósága. Ezáltal a sejtek több oxigénhez jutnak valamint a salaktalanítási- és méregtelenítési folyamatok is felgyorsulnak.
A hőhatás megváltoztatja sejtjeink rezgésszámát is, valamint bőrünk érző receptorai „veszik az információt” és az agyba eljuttatva azt, érkezik egy inger válasz, amely elindítja az öngyógyító folyamatokat. Ez a folyamat a harmóniát állítja vissza a szervezetünkben.
Hogyan kell használni?
Mint a fenti képen látható van a gyertyának egy szélesebb szája és egy vékonyabb szája,. A szélesebb száját meggyújtjuk, a vékonyabb száját a problémás testrészre helyezzük. És nyugodtan, szépen ellazulva várjuk, hogy leégjen a gyertyán jelölt vonalig.
Természetesen az elején ajánlom, hogy segítő személy végezze a gyertyázást rajtunk, de a gyakorlat előrehaladtával mi is elvégezhetjük ezt olyan esetekben magunkon, amikor nem tudunk senkit megkérni a segítő szerepre.
Itt szeretném megjegyezni, hogy érdemes mindenképpen első használatnál egy tájékoztató füzetet venni, amelyben részletesen leírják hogyan kell használni a gyertyát, milyen esetekben alkalmazható a leghatékonyabban és hogy pontosan hova kell helyezni.
A gyertyázás nagyon jól alkalmazható az alábbi esetekben:
- gyulladásos folyamatok enyhítésére
-sebgyógyulás elősegítésére (ilyenkor a seb melletti ép területre kell helyezni a gyertyát)
-ciszták kezelésre ( mellben, petefészek esetén)
-emésztési bántalmak esetén
-ízületi- és reumatikus panaszok esetén
- feszültségoldásra
- nőgyógyászati- és prosztata panaszok kezelésére
A kezelést addig érdemes folytatni, amíg javulást nem tapasztalunk. Nincs mennyiségi korlát az elégethető gyertyák számát illetően, mivel nincs mellékhatásuk. Ha az első elégetése után jobban érezzük magunkat, fájdalmunk enyhült, de azt érezzük, hogy de jó lenne még egy ilyen kezelés, akkor hallgassunk magunkra. Égessünk el még egy gyertyát. Amikor feledésbe merül a gyertya vagyis nem „vágyódunk” utána, akkor beindult az öngyógyító folyamat.
Higgyünk magunkban és a bennünk rejlő gyógyító erőben, hiszen az a szervezet, ami képes magát megbetegíteni, az képes magát meggyógyítani is!
Ha kérdésed van a cikkel kapcsolatban vagy elakadtál valahol, szívesen segítünk. Hívj minket vagy írj e-mailt.
Felhasznált irodalom:
A fül-és testgyertya gyakorlati alkalmazásánal lehetőségei (Nap-Fény)
- mv-